Így hasít 340 felett az autópályán egy 1000 lóerős BMW M5 – videó
Ennek a bajor sportszedánnak kevés igazi ellenfele lehet az Autobahnon.
Ennek a bajor sportszedánnak kevés igazi ellenfele lehet az Autobahnon.
A Ford szerint a villanyautók mellett a nagy nyolchengeres motorokkal szerelt kocsiknak is bőven van és továbbra is lesz létjogosultsága.
Érkezőben a négykarikás gyártó még az RS 6 performance-nál is potensebb újdonsága.
A különleges Continental GT-ért több mint 140 millió forintot kérnek el.
Az 500 lóerőnél erősebb V8-assal szerelt izomautót csak és kizárólag versenypályán lehet használni.
A hatalmas motorral szerelt szuperkönnyű újdonságból 100 példányt gyártanak.
A remek állapotú négyszemélyes bálnával évente átlagosan alig több, mint 600 kilométert tettek meg.
Immár hazánkban is elérhető az összes kivitelében hibrid hajtásláncú modernizált GLS.
A 4 literes biturbó V8-ból sikerült még előcsalogatni 130 eddig szunnyadó lóerőt.
A fővárosi Formula–1 partin a hétszeres világbajnok mellett a 800 lóerőnél is erősebb Mercedes-AMG S 63 E Performance is tiszteletét tette.
Egyes gyártóknál ma már az 1,6 literes motorok is big blocknak tekinthetők, és ennél közel hatszor nagyobb ennek a Chevynek a "szíve".
Az olasz gyártó bemutatta a Ghibli és a Levante utolsó Ferrari motoros sorozatait.
Az erőhiányban abszolút nem szenvedő motorból sikerült felszabadítani 122 eddig szunnyadó lóerőt.
A Mercedes-Maybach S-osztály zöld rendszámos verziójának alaposan megkérik az árát.
A 900 lóerős teljesítményű egyedi Urus kevesebb mint 3 másodperc alatt lő ki 0-ról 100-ra.
A Mercedes G-osztályra épülő pickup csúcsnyomatéka bőven több, mint 1000 Nm.
Itt a megoldás arra az esetre, ha esetleg valaki gyengének találja az olasz gyártó hibrid szupersportkocsiját.
Nem sokkal a GT3 verzió után megérkezett a GT4 változat is a vadonatúj Ford Mustangból.
Bemutatkozott a legendás Mercedes utolsó olyan szériája, melyben még 4 literes V8-as benzinmotor található.